2015. október 20., kedd

07

Aloha!
Kedd este, az pedig azt jelenti, hogy újra későn jutott eszembe feltenni a részt. De nem baj, mert itt vagyok vele, továbbá felbukkant egy új szereplő, yaaay, szóval koccintsunk Jiselle édesapjára!
Jó olvasását és millió puszi!
C.

Hetedik rész( Jiselle szemszöge)


Zene a részhez
  Ha azt mondom, hogy a fürtössel töltött délelőtt maga volt a pokol, akkor nagyon de nagyon finoman fogalmazok. Szaladgáltatott össze vissza, nem egyszer tudtomra hozva, hogy nem igazán vagyok a kedvenc asszisztense. Alig érkeztek meg, máris olyan ásványvízre vágyott, ami persze nem volt a minibárban, szóval el kellett bűvölnöm Ront, hogy vigyen el a bevásárló központba, ahol be tudom szerezni. Fél úton voltunk vissza, amikor hívott, mert neki eper kell, de nem az a punnyadt, ami a sátorban van, hanem sokkal frissebb, a piacról, szóval mehettem oda, ami a város másik végén volt, csak azért, hogy mire visszaérek, már totál ne kelljen neki se a víz, se az eper. Legszívesebben a képébe nyomtam volna, de szerencsére ennél hidegvérűbb voltam, így a csizmájába szórtam őket, majd felöntöttem vízzel. Szerencsére nem látta, szóval nem tudhatta, hogy én voltam, ugyanis ő akkor éppen a sörsátornál volt, valami lányt akart megfűzni, csatlakozzon hozzá később a hotelszobájában, mert meg szeretné neki mutatni a kilátást a 10. emeletről.

  Nos, én szerettem volna ledobni a 10. emeletről, de erről ne essék most szó. Barátnőm felhívott, hogy bejelentse, majdnem dolgok történtek a svéd zenésszel, mivel seggrészegre itták magukat, de sajnos nem volt időm ezzel foglalkozni, ugyanis saját is problémám akadt, egy bongyor énekes személyében, aki varázslatos módon visszatalált hozzám, vagyis, hogy egészen pontos legyek, levette felsőjét, és még le se tettem a telefonom, elkezdett félmeztelenül tombolni. Valaki nem bírja az alkoholt. 

  Egy fél órával később bejelentette, hogy a hotelbe akar menni, csobbanni a medencébe, szóval nekem csatlakoznom kellett hozzá, remélve, hogy így legalább kimegy belőle a pia, aztán lerendezhetem két szem Advillal. Nem így történt. Az autóban a nyakamban csimpaszkodott, zagyvaságokat beszélt, nekem pedig minden önuralmamat össze kellett szednem, nehogy lecsapjam a kis sztárocskát, aki részegen még sokkal idegesítőbb volt, mint józanon. Naná, hogy nekem volt egyedül ilyen szerencsém. Tipikus…

- Figyelj rám! Figyelj rám! – hangzott a medencéből, mikor már tíz perce fenn voltunk a hatalmas teraszon. Én koktélt ittam, elterpeszkedve a méretes nyugágyon, Harry pedig a kristály kék vízben pancsolt, haja felkötve, egy szál fürdőnadrágban, amit majdnem előttem vett át. Szerencsémre elég gyorsan futok, így be tudtam menekülni a fürdőbe. – Nézd, milyen jól úszom!! – kiáltott rám, így kénytelen voltam felé fordulni, mielőtt az összes vendég figyelmét felhívja ránk, nem mintha ez már nem történt volna meg abban a pillanatban, ahogy besétáltunk.
- Harry, mennyi ideig fog tartani, míg kijózanodsz? Csak azért, mert vissza kellene mennünk a fesztiválra. A barátaid meg a testőreid biztosan aggódnak már érted. Meg aztán nem is nagyon szabadna eljönnöm, legalább a koncertetekig. Szóval....
- Nyugodj már meg, olyan sötét az aurád, hogy mindjárt megvakulok tőle! – puffogott, közben könyökét a medence szélén támasztotta, onnan méregetett szúrós, gyermeteg pillantásokkal.

  Jáde zöld szemei szikráztak a napfényben, túlságosan kitágult pupillái pedig zavarba ejtően őszinték voltak. Kénytelen voltam a koktélomra fókuszálni, ugyanis alkoholtól gátlástalanná vált mosolya arra ösztönzött, fojtsam bele a medencébe, amiért így megnehezítette a dolgomat. Azt reméltem, hogy lesz két unalmas napom, amikor csakis rohangálok, hogy minden idióta kívánságát kielégítsem, erre ott voltam Chicago egyik legelitebb hoteljének medencéjének partján, koktéllal a kezemben, és figyeltem, ahogy a fiú, akinek az asszisztense voltam, ugrál és lubickol a hideg vízben. Abban reménykedtem hamar kitisztul a feje, de amennyire rosszul bírja a piát, annyira sokáig tart nála, amin a forróság egyáltalán nem segített.

- Jiselle.... – jelent meg a semmiből, észre se vettem, mikor mászott ki a medencéből, de abban a pillanatban mégis ott állt előttem, csöpögött róla a víz, és ha nem én lettem volna az az ember, aki instant fojtogatni szerette volna, akkor azt mondanám, hogy úgy nézett ki, mintha egy nedves álomból lépett volna elő, hisz remek formában volt, hasfalát finoman kidolgozott kockák alkották, vállai szélesek és izmosak voltak, tetoválásai pedig abszolút röhejesen néztek ki.
- Mondd, mit tehetek érted?
- Elfáradtam, nem akarok többet úszni – mondta kimerülten, nyoma sem volt a tíz perccel korábbi energia bombának, aki úgy pancsolt, mint egy kisgyerek, helyette minden bejelentés nélkül fogta magát és mellém telepedett, fejét ölemben pihentette, kitúrva koktélomat a helyről.
- És ki mondta, hogy ezt szabad? Mi lesz, ha lefényképeznek? Engem kinyír Sarah-Jane, ha megtudja, hogy lazsáltam, ahelyett, hogy neked ugráltam volna.
- Fogd be és babráld a hajam! Utána hozhatsz nekem egy kis kaviárt, mert megéheztem. Így az a nő sem fog tudni belekötni. Most boldog vagy? Kell még valami, vagy hozzá fogsz? – Hangja követelőző és gyerekes volt, majdnem szembe is röhögtem. Majdnem...
- Babrálja a halál! Kelj fel és szárítkózz meg! Utána visszamegyünk, mert meghalok éhen!
- Rendelhetsz itt is valamit enni, mind a banda számlájára megy – ajánlotta teljesen közömbös hangon, mintha fán teremne a pénz.
- Naná, hogy utána az orrom alá dörgölhesd ezt is! Kösz nem!
- Miért vagy ilyen elutasító? Nekem több pénzem van, mint amennyit el tudnék költeni, akkor miért ne adhatnék belőle annak, akinek csak szeretnék?
- Azért, mert nem mindenki dúskál a pénzben, van akinek keményen meg kell érte dolgozni, az pedig, hogy ilyen könnyedén kezeled ezt a dolgot, csak bebizonyítja, hogy te nem ezek közé az emberek közé tartozol.
- Semmit nem tudsz rólam, szóval ne ítélkezz, inkább tedd azt, amiért fizetnek, legyél cuki és csöndes, közben pedig engedelmeskedj nekem!

  Erre már nem volt mit mondanom, vagyis volt, csak az már túlment volna a jó ízlés határán, aztán meg nem akartam egy medence partján jelenetet rendezni egy kis hülye sztárocska miatt, aki épp józanodik és hamarosan fájni fog a feje, nekem pedig ki kell szolgálnom majd, minden apelláta nélkül. Miért nem kaphattam Tom Odellt?

  Nagy levegőt vettem, kibontottam nedves haját és szétterítettem már csurom vizes rövidnadrágomon, ami elázott a kontaktustól - szóval jött nekem egy új, száraz nadrággal, mivel ebben úgy néztem ki, mint aki bepisilt -, majd ujjaimat a nedves tincsekbe vezetve masszírozni kezdtem fejbőrét és kedvem szerint játszadoztam fürtjeivel. Szemeit lehunyta, így nem láthatta azt az ideges pillantást, ami automatikusan arcomra ült, ahogy belekezdtem a műveletbe. Halkan dorombolt, mély torokhangon, mégis tisztán észrevehetően. Ha nem ültem volna húsz centire tőle, akkor nem is veszem figyelembe, azonban így lebukott, mennyire is élvezi, ha a hajával babrálnak. Ez kicsit felbátorított, szóval egy adott pillanatban óvatosan belemarkoltam és meghúztam, ahogy akkor szoktam csinálni, ha csókolózom valakivel. Ajkai elnyíltak, tenyereit pedig combjaira simította, belemarkolva nadrágjának anyagába, szóval újra megtettem...és újra...egészen addig, míg váratlanul fel nem ült és fülig vörösen, ijedt szemekkel nem kezdett fixírozni.

  Amint pillantásom ölében összekulcsolt kezeire tévedt, azonnal levágtam mi a szitu, tehát normális, hogy hangos hahotába kezdtem. Nevetésemnek köszönhetően még inkább elvörösödött és jobban álló farkára szorította kezeit, hátha ezzel le tudja lapítani, de nem nagyon ment neki.

- Szerintem menj a mosdóba és gondoskodj a problémáról – javasoltam fuldokolva a nevetéstől.
- Ez nem olyan vicces, mint amilyennek tűnik – puffogott, majd felállt, sarkon fordult és elsietett, be az épületbe, engem magamra hagyva a koktélommal, ami eddig türelmesen pihent az asztalon.

  Teljesen szétterpeszkedtem a kényelmes ülő alkalmatosságon, nyugodtan kortyolgattam az italomat, amikor valaki a hátam mögé lépett, ünnepélyesen kihúzta magát és megvárta, míg felnézek rá. A poharam kiesett a kezemből, szemeim pedig elkerekedtek, de nem meglepetésemben, hanem dühömben. Ajkaimat keskeny vonallá préseltem, majd felemelkedtem helyemről. Majdnem egy magasságban voltunk, annyi eltéréssel, hogy az ő vállai sokkal szélesebbek voltak, makulátlan kék inge és galambszürke nadrágja pedig szöges ellentétben voltak az én szakadt trikómmal és még mindig nedves nadrágommal. Haja sokkal őszebb lett, mióta utoljára találkoztunk, szemeiben pedig gőg csillant.

- Mit keresel itt, James? – kérdeztem kimérten.
- Amanda és én ebben a hotelben szálltunk meg, az erkélyről láttalak téged és a barátodat, gondolom. Édes fiú, szeretném majd megismerni. Gondoltam lejövök köszönni nektek, de mire felöltöztem és lejöttem már sehol nem volt.
- És azt hiszed, hogy én akarok tőled bármit is?
- A lányom vagy, az Isten szerelmére! Legalább egy pár kedves szavad lehetne hozzám. Mindazok után, amiket érted tettem, legalább ennyit elvárnék tőled.
- Szóval csak azért tetted, hogy később az orrom alá dörgölhesd! Hidd el, James, ha tehetném akkor visszaadnám, de sajnos ez lehetetlen. Szóval, ha csevegni jöttél, akkor vissza is mehetsz Amberhez és csinálhatjátok tovább, amit eddig! – vágtam hozzá, majd sarkon fordultam és elviharzottam, elsuhanva egy zavarodott Harry mellett, ám nem is foglalkoztam vele, egyszerűen csak el akartam tűnni apám közeléből, hogy nyugodtan felhívhassam Roch-t, aki azonban ki volt kapcsolva... Remek...Ilyen szerencsém volt nekem is.

2015. október 16., péntek

06.

Hello again angyalkák, remélem mindenki el van, és remekül szórakozik a suliban/egyetemen. Csak viccelek, el tudom képzelni mennyire unjátok, ezért gondoltam feldobom a napotokat, iigen, egy új résszel <3 Jó olvasást cicáim, várjuk szeretettel a kommenteket és a különböző véleményeket!
xoxo Málna

Hatodik rész ( Rochelle szemszög )


Zene a részhez
  A pia meg a kis füves cigi teljesen kiment a szervezetemből mikor visszafelé sétáltam Tim limuzinjához, Elle pedig szívesen kísért engem vissza különböző idiótaságokkal teletömve a fejemet, amitől a pozitív aurám mintha be lett volna szennyezve. Fáradtan konstatáltam mennyire gáz első benyomást keltettem, nem beszélve arról mennyi minden vár még rám az alatt a pár nap alatt, hiszen mindenki tudja, vannak még ráadások. Barátnőmmel röhögve sétáltunk, viszont amint megláttam a zenészt a limuzinnak nekidőlve, teljesen elakadt a lélegzetem, és még én kéne vele töltsek annyi napot? Te szent szar, nem hiszem, hogy átgondoltam, bár nem maradt olyan sok választásom. Sarah-Jane azt mondta mindent kell teljesítenünk amit kér, tehát a többiek most megúszták, bár elképzelve az arcukat nem hinném, hogy annyira fognak örülni ennek mikor meghallják a híreket. Már dobtak is a vezetőmnek egy üzenetet, utána elköszöntem Elle-től, mivel Tim már be is szállt a kocsiba rögvest amint megpillantotta fáradt arcomat. Unottan kezdte piszkálni a telefonját, rajtam meg úrrá lett a kíváncsiság, mint ahogy általában szokásom, ezért óvatosan arrébb húzódtam, hátha jobban látom mit csinál. Egy ülés választott el tőle, ezért összeszűkítettem a szemeimet, ő pedig kifejezéstelen tekintettel nézett rám.

- Ha zavar a kocsinak a fénye szólhatok kapcsolják le.
- Ahaha, nem nem, dehogy, megvagyok. – heherésztem egyre jobban pirulva, nope, ez határozottan nem fog menni több napig. Egy sztár mellett lenni kicsit sok a szervezetemnek, és nem csak.
- Furcsa vagy. – kommentálta, majd visszatért a telefonjához. Kerek szemekkel dolgoztam fel mit mondott, te jó ég, ez borzalmas. A furcsa sose jelent semmi jót, ezért megpróbáltam kitapintani pontosan mire is értette a furcsát pontosan. A válasza egyszerű volt, viszont annál jobban tele információval, valószínűleg megérezte a kétségbeesést körülötte. – Furcsa, egyedi. Mit nem értesz?
- Semmit. – szaladt ki a számon.
- Mi a holnapi programunk? – váltott témát hirtelen a svéd barátunk.
- Mi? Hát ez egy nagyon jó kérdés. – motyogtam vörösödve. – Ezt neked kellene kitalálni. Te kell tudd mit akarsz meglátogatni.
- Rád bízom magam. – felelte le sem véve a szemét készülékéről, ettől picit ideges lettem, az érzelmeim meg rögtön a felszínre törtek.
- Elraknád azt a telefont? Ha valakivel beszélsz legalább azzal tiszteld meg, hogy a szemébe nézel!

  Kék szemei amúgy is varázslatossá tették a tekintetét, viszont mikor meglepetten néz, amitől a szemei még nagyobbak lesznek, a helyzetem nem lesz rózsásabb tőle. Teljesen elfelejtek gondolkozni, ami elég nagy probléma, mivel így is alig tudok vele normálisan kommunikálni, néha túlságosan haverira fogom a figurát, ami lehet neki bejön, de én attól még óvatosabban akarok hozzáállni a dolgokhoz. Szótlanul néztük egymást, eszembe jutott vajon most mire gondol, mikor hirtelen szája felfelé görbült, megeresztett felém egy félmosolyt amitől valahogy kirázott a hideg, az egész olyannak hatott mintha huncut gondolatok járnának a fejében, ettől pedig a szívem még hevesebben kezdett verni. Nem mutathattam ki neki mégis mi folyik a szervezetemben, és főképp az agyamban, ezért megpróbáltam a hotelig megbeszélni vele a dolgokat. A mappán mutogattam mik a választások, meglepetésemre kiderült nem akar menni egy helyre se bulizni, inkább az ételek, italok, és múzeumok érdeklik, ezért azokat karikáztam be a lapokon. 

  A rajongók elárasztották a hotel bejáratát és előterét, Tim arcán pedig megjelent egy kisebb fintor mikor meglátta őket, szemeire kanyarította Ray Ban napszemüvegét, úgy ugrott ki a kocsijából, én pedig szorosan mögötte mentem. A hatalmas szekrények, akik elméletileg emberek, védtek minket a vakuktól, meg a sikoltozó lányoktól, a végén problémamentesen jutottunk fel az ő szobájához…ami elméletileg egy szoba kellett volna legyen, gyakorlatilag viszont egy teljes apartman. Konyhája is volt, fürdőszobája, ami körülbelül vetekedig a miénkkel, az egyik szobában dupla ágy, rögtön onnan kifelé egy nappali szerűség. Az asztalon pezsgő várta, de az én szemem inkább a bárpulton ragadt le.

- Délután háromkor megyünk az első múzeumba. – hadartam miközben lassan a pult felé vettem az irányt. – Italt?
- Szokásosat.
- Szóval eljutottunk arra a szintre? – kérdeztem nevetve, ezen még ő is elmosolyodott
- Tölts magadnak is valami finomat. Egyedül berúgni nem vicces.
- Uh? Be akarsz rúgni?
- Veled. Ha még bírod az iramot.
- Én ne bírnám… - nevetve öntöttem neki félig vodkával tele a poharat, ha annyira kétségbeesetten próbált lerészegedni akkor ki vagyok én, hogy az útjába álljak?
- Ja, elfelejtettem egy pillanatra, hogy beosztottak mellém egy drogost.
- HEE? Így látsz engem? – legörbült a szám miközben öntöttem magamnak is egy kis öreg Jack-et.
- Hogyan máshogy látnálak? Le merem fogadni, te voltál az aki ráesett a sátramra.
- Nem emlékszem ilyesmire.
- Mert részeg voltál. Cheers. – vigyorogva koccintotta poharát enyémhez, miközben én durcásan néztem mindenfelé, csak éppenséggel rá nem. Nagyon sokat nem szabad néznem a szemeibe, mivel a végén olyat teszek amit tényleg megbánnék, magamról varázsolom le a bugyimat, és ráugrok, mint egy tigris a prédájára.

  Mire mindketten feleszméltünk már réges régen sütött a nap, mi pedig még mindig ittunk, pedig nagyon úgy tűnt elég lenne belőle. Fetrengve nevettem a földön, szó szerint, miközben ő épp egy régi cikis emlékéről mesélt, bár neki se ment olyan jól, mivel a szavai egymásba olvadtak, az utolsó kortyot itta ki a pezsgőjéből mire én is befejeztem a nevetést. Sose gondoltam volna milyen vicces is tud lenni ez a Tim, olyan kőszobornak hatott, bár az a sanda gyanúm volt, hogy a pia teszi, csoda, hogy erre én is rá tudtam jönni amilyen részeg voltam. Vigyorogva emelkedtem fel a helyemről, és ügyetlenül ültem mellé a kanapéra.

- Tudod mi volt az első gondolatom mikor megláttalak?
- Hmm? – félmosollyal az arcán figyelte szerencsétlen mozdulataimat, miközben én tovább beszéltem, bár egyáltalán nem hiányzott még több ciki a mércémhez.
- Micsoda szexisten. – ezen rögtön elnevette magát, megfogta a hasát előredőlve az ülőgarnitúrán. – Most komolyan. Damn. Néztél már tükörbe?
- Ez is benne van a munkaköri előírásodban? – egyik kezével átölelte a vállam amitől azt hiszem még jobban kivörösödött az arcom.
- Mégis mi?
- A flörtölés. – lehelte, szemei furcsán csillogtak a sok ital miatt, fehér bőre is kivörösödött tőle.
- Ah, nem tudom. – hirtelen felálltam a helyemről. A józanabbik felem megszólalt, és még milyen jól tette. Ha ez így haladt volna tovább akkor ágyban kötöttünk volna ki, nem éppen azért mert annyira fáradtak vagyunk. Bezárkóztam a mosdójában, kétségbeesetten csúsztam le az ajtón, remegő ujjakkal tárcsáztam barátnőm számát. Ezekben a helyzetekben csak ő tud megnyugtatni, azt se néztem meg hány óra, csak hívtam, mint az őrült ameddig fel nem vette.
- Mondd gyorsan és röviden. Fürtös éppen elküldött egy egzotikus faszomért. – hallatszott ahogy a másik oldalon zuhog az eső, barátnőm pedig nagyon siet.
- Majdnem túl közel kerültem Timmo-hoz.
- Timmo? Ki a…te részeg vagy. – nevette el magán jóízűen, én viszont kétségbeesetten figyeltem ahogy mozog a jacuzzi. – A svédről beszélsz?
- Ki másról? Lerészegedtünk. Mint a seeeegg~.
- Azt hallom. Legalább a tied jófej, az enyém egy szószátyár kisasszony és ki nem áll.
- Túlzás lenne azt mondani, hogy jófej, de majdnem felszedett.
- Mivel?
- …a tekintetével.
- Istenem, vegyél fel egy napszemüveget! O-ó.
- Mi az? – izgatottságomban felálltam a helyemből, de rögtön vissza is szédültem. Elle idegesen szívta be a levegőt, majd kifújta.
- Mennem kell. Fürtös éppen kint rohangál félmeztelenül. Hívlak majd.

  Kuncogva raktam el a zsebembe a készüléket, el telt jó pár perc mire képes voltam felülni megszokott helyemről, és még több míg kievickéltem a nappaliba, ahol meglepetésemre a híres Avicii úgy aludt kezében egy pezsgővel, akárcsak egy kisbaba. Ölelte magához, mintha csak az élete múlott volna rajta, ha belegondolok milyen rossz lesz felkelteni a múzeumi látogatásra belehasad a szívem, mivel ebben a pillanatban úgy tűnt, mint egy kis angyal. Mosolyogva billegtem oda hozzá egy vékony takaróval. Óvatosan levettem a sapkáját, ettől piszkos szőke tincsei össze-vissza hullottak az arcába, ő viszont meg sem moccant, olyan mintha kiütötték volna. Mégis mennyit lehettem távol? Öt percnél többet biztosan nem…Rákanyarítottam a lepedőt, utána beállítottam csörögjön az órám a megfelelő pillanatban ahhoz, hogy időben el tudjunk indulni. Mivel nem volt merszem befeküdni az ágyába ott aludtam el a másik kanapén telenyálazva azt.

2015. október 6., kedd

05.

Aloha, kedveseim!
Meghoztam az ötödik részt, remélem nektek is tetszeni fog, akárcsak nekünk. Nem bővítettem ki, mert az igazat megvallva annyi energia se maradt benne, hogy egyenesen üljek a székemen, szóval remélem elnézitek nekem.
Millió ölelés!
C. 

Ötödik rész ( Jiselle szemszöge)


Zene a részhez
  Hálát adtam az égnek Roch emberfeletti sebességéért, aki pár perccel az üzenet elküldése után már meg is jelent. A dolgok Jeffel kicsit eldurvultak, nagyon nem vette a lapot, hogy ez semmi több nem volt, mint egy kis szórakozás a sátorban, szóval kénytelen voltam ráuszítani az én édes kedves barátnőmet, aki fél perc alatt kipenderítette a sátorból a begerjedt seggét. Azonnal Roch nyakába ugrottam, hálásan megköszönve neki a szíves közreműködést.

- Szóval, hogy mentek a dolgok a mi kis svédünkkel? – kérdeztem mikor kísértem a VIP bejárat felé.
- Semmi különös. Szarrá égettem magam, égés elleni kenőcsöt nem csomagolt anyukád véletlenül? – masszírozta halántékát, szemeit szorosan a földre szegezve. – De most meg azt akarja, hogy végig a személyi asszisztense maradjak, mert kedvel. 
- Na ez remek hír! Így legalább le tudod róla nyűgözni az alsó gatyát – ugrattam nevetve.
- Persze! Mint akkor, mikor elárultam neki, hogy beálltam, mint atom a koncertje után. Tényleg, egy igazi csábító démon vagyok. Valószínű tovább fogok bénázni, főleg ha túl sok időt kell együtt töltsünk. Komolyan, elég zavarba ejtő a pasi már anélkül is, de ha rám néz...khm...azok a kibaszott kék szemek. Hihetetlen.
- És ott is van! A hajnali fény megcsillan sapkával fedett, piszkosszőke tincsein, kék szemeiben a remény ragyog, ahogy pedig pillantása rád vetődik, ajkai csak egy egészen kicsikét elnyílnak ámulatában – narrálom röhögve, de ezzel csak egy jó nagy sallert érek el.
- Tízkor érkezik az 1D, nem? – kérdezi a semmiből, minden bevezetés nélkül.
- Igen. Alig várom, hogy ugrálhassak nekik.
- És a party pooper visszatért – sóhajt lemondóan, de totál nem értem mire gondol. – Ne legyél ilyen negatív! Elszórakoztatjátok egymást. A szöszi bandatag nagyon jól néz ki. Igazán helyes, ha rám hallgatsz.
- Sajnos nem esetem a szőkék. Meghagyom neked őket. Legalább is egyet biztosan.
- Menj aludj pár órát, mielőtt nekiállsz a bandának asszisztálni. Elég szar lesz, elmondom neked. De biztosan nagyon jófejek... Mármint szerintem azok...
- Nem is ismered őket! Menj a hercegedhez – nyomtam két puszit arcára, majd megvártam, míg elhajtanak a fancy limuzinban, hogy utána visszasétáljak a sátrunkhoz és bedőljek, majd pillanatok alatt el is aludjak.

  Kilenc után kicsivel keltem arra, hogy valaki eszeveszett tempóban veri a sátram tetejét, szóval automatikusan a fejemre húztam a párnát, remélve, hogy elmegy. De egyre gyorsabb lett a becsapódások tempója, és nagyjából két percen belül zuhogni kezdett az eső. Nem cseperegni, vagy csapkodni kicsit, hanem megnyíltak az ég csatornái és ömlött a víz. Az amit pedig addig a zene dübörgésének hittem, arról kiderült, hogy mennydörgés és villámlás. Kinyitottam a sátor cipzárját és kidugtam a fejem. Az ég sötét volt, a fellegek pedig vastagon borították be, átláthatatlan takaróval fedve Chicago boltozatát. 

  Hálát adtam az égnek, hogy anya csomagolt gumicsizmát és esőkabátot. Néha az idegeimre ment, de hát amikor ilyen kis tyúkanyó volt, akkor mégis mentál jegyzetben megköszöntem neki. No meg írtam egy gyors üzenetet, köszi a gumicsizmát és esőkabátot. Luv ya, szöveggel. Györsan magamra kaptam a ruháimat, hajamat felkötöttem, majd mikor a szemüvegem is az orromon csücsült, elhagytam a biztonságot jelentő sátrat, hogy belevessem magam az esőben lézengő személyzet halmazába, akik a bokáig érő pocsolyában próbálták a dolgukat végezni. Volt aki mezítláb caplatot, vagy esetleg papucsban akart átvágni a sártengeren, de olyan is akadt, aki a tócsában kereste cipőjét, mert elhagyta. 

  Az eligazító sátorban reggelit osztogattak, biróst és kávét, ami nagyon nagyon kellett, szóval mindjárt le is nyúltam egy egész termosszal, amit Des nem nézett jó szemmel, de végül elengedett. Megkaptam az aznapi programomat, vagyis igazából az asszisztenskedésem két napjára való feladatomat, három egész oldalt még hozzá arról, amit szeretnek, nem szeretnek, esetleg szükségük lehet rá. Ezért utáltam annyira a gazdag embereket...Olyanok voltak, mint a kisistenek, akiknek minden kívánságát teljesítették, míg a normális, középkategóriás emberek, akiket nem vetett fel a pénz, keményen dolgoztak, hogy élhető körülményeket teremthessenek a családjaiknak. Erre ezek a rohadékok pezsgőt és sajttálat kértek, kaviárt, szendvicseket és minden ilyesmit, aminek már csak az olvasása is elég lett volna, hogy falra másszak, ha nem kellett volna tíz percen belül a VIP bejáratnál prezentálnom még egy másik lánnyal és két sráccal együtt, akik közül az egyik Jeff volt.

  A találkozás nem is volt olyan kínos, eltekintve attól a ténytől, hogy olyan elégedetten bámulta a nyakamon éktelenkedő véraláfutásokat, mintha legalább is aranyból csinálta volna őket. Szőke haja rendesen el volt ázva, ugyanis elfelejtett esőkabátot hozni, amikor pedig osztogatták őket, akkor még nem volt ébren. Zöld szemei játékosan csillogtak, amik igazán jól néztek volna ki lila foltokkal. Amiket téglák okoznak...mondjuk az én kezem által... Elhaladtomban majdnem elütöttem, de szerencséjére túlságosan nagy sár közepén állt, szóval ki kellett kerülnöm.

- Van egy kis meglepetésem! – csiripelte Sarah-Jane feltűnően jókedvvel, ami rosszat sejtetett. – Mivel négyen vannak a bandában, ti pedig szintén négyen vagytok, ezért mindenki kap egy-egy fiút a bandából. Nem mondom, hogy húzzatok, de így lenne igazságos. Azonban, mivel mind tudjuk, hogy az este szabályt szegtetek, ezért erre nincs lehetőség. Milyen kár – biggyesztette le ajkait színpadiasan, mire majdnem felnevettem. – Így hát, sorolom, kihez lesztek beosztva. Jeff, te kapod Niallt, Kirsten, te Louisszal fogsz foglalkozni, Tom, te Liamhez vagy beosztva és Harry-vel a mi kis partiállatunk fog foglalkozni, Jiselle. Öt percen belül megérkeznek, vágjatok jó képet, és semmi szín alatt ne igyatok, drogozzatok vagy okozzatok nekem csalódást! – Sarah-Jane szónoklatát hallgatni olyan volt, mintha a már amúgy is szakadó eső csak ezerszer rosszabbá vált volna. 

  Esernyőkkel felszerelkezve várakoztunk a kisbusz megérkezésére, ami nem is késett. Szépen sorban felálltunk az ajtaja mellett, felhúzott esernyőkkel, és vártunk...Az első dolog, ami felbukkant, az egy borzas szőke buksi volt, amihez makulátlan, széles vigyor társult és csillogó kék szemek. Ő volt Niall Horan, aki minden gondolkodás nélkül, mezítláb ugrott ki a járműből, hogy Jeff azonnal mellette teremjen az esernyővel, ezzel megóvva az ömlő víztől. Őt követte Liam, közömbösségét meg sem próbálta leplezni, azonban szemének enyhe vörös árnyalata azonnal elárulta, hogy csak le van eresztve a vicces cigi után. Így már minden világos volt. Louis egy biztonsági őr nyakába kapaszkodott, még ki sem szállt az autóból. Mezítláb volt, fehér zokniján pedig masnik virítottak, amiket valaki filccel rajzolt rájuk. Utoljára maradt Harry, aki akkora volt, mint egy létra, legalább 1,80 magas, haját kontyba fogta, nevetséges kanárisárga ingében pedig inkább hasonlított valami nyolcvanas évek beli pornósztárra, mint világhírű énekesre. 

- Szépek a szemeid – szólalt meg köszönés helyett, amitől azonnal homlokomra szaladtak szemöldökeim.
- Pardon?
- Úgy vélem jó, ha az ember bókkal kezdi a beszélgetést. Az gördülékenyebbé teszi a kommunikációt – magyarázta, miközben valaki a kezébe nyomott egy nagyobb táskát, isten tudja mikkel benne.
- Hát, akkor a rossz embert fogtad ki. Nem vagyok az a beszédes fajta – hadartam, majd sebes léptekkel próbáltam a világsztárt is arra ösztönözni, hogy csapjon a lovak közé, mert nem volt kedvem tovább ácsorogni az esőben.
- Ugyan. Szerintem remekül ki fogunk jönni a fesztivál alatt. Olyan hamar egy hullámhosszra kerülünk, hogy észre se fogod venni. Csak figyeld meg. 

  Azonnal lefékeztem, csacsogása az őrületbe kergetett, már ez a reményteli kis fecsegés is arra ösztönzött, hogy a fejébe húzzam az esernyőt és ott hagyjam. Nem tudott rólam semmit, fogalma sem lehetett róla, hogy eszem ágában sem volt egy hullámhosszra kerülni sem vele, sem egyik haverjával sem. Esőkabátom kapucnija alól néztem fel rá, szemeiben vidámság csillogot, arcán pedig megjelent egy kis gödröcske, amit a hülye vigyora idézett elő. Szeremcsére viszonylag hamar vette a lapot, villámokat szóró pillantásom talán elárult.

- Vagy akár csöndben is maradhatok – szólalt meg végül beletörődötten, majd minden további beszélgetéstől mentesülve mentünk a banda számára kijelölt sátor felé, ami egy zöld monstrum volt, szilárd tetővel és ajtóval. Már amennyire ajtónak lehetett azt nevezni.

  Belül tágas volt, a falak mentén asztalok és kanapék, minibár, hűtő és légkondi minden mennyiségben. A lámpát ugyan fel kellett kapcsolni, mert a fellegek miatt elég sötét volt, de még így is otthonosabb volt, mint a mi sátrunk, vagy bármilyen helyiség, amiben ittlétem alatt voltam. Még délelőtt volt, szóval a koncertig még volt egy csomó idő, ezért kényelembe helyezték magukat, elfoglalva egy-egy kanapét. Niall kénytelen volt lábat mosni, de hát ez kit érdekelt, mikor a szoba másik feléből Harry olyan áthatóan méregetett, hogy kedvem lett volna megfojtani abban a vízben, amiben a szöszi a lábát mosta. Nem tettem.

- Szóval... Ha már ilyen szépen összegyűltünk – kezdte Sarah-Jane, aki a semmiből bukkant fel, kezében egy vaskos mappával, amit a kezembe nyomott, amint meglátta, hogy az ajtó mellett ültem, és véletlenül semmi dolgom nem volt. – Szeretnélek először is köszönteni benneteket a Lollalapoozan, remélem nagyon jól fogtok szórakozni, az itt töltött idő alatt. A személyzet minden kívánságotokat teljesíti, legyen az bármilyen jellegű, bármilyen órában. Bátran forduljatok hozzájuk, vagy akár hozzám is, ha panaszotok van rájuk.
- Izé...nekem lenne... – szólalt meg Harry tétován, mire minden szem rá szegeződött, az enyém hozzá még dárdákat is lövellt felé, remélve, hogy befogja a száját, mielőtt én teszem.
- A lány, aki mellém van beosztva túlságosan mogorva... Lelohasztja a jó hangulatomat.
- Sajnálom, ezen nem tudok segíteni. Talán adjatok neki egy jointot és attól felvidul – válaszolta szarkasztikusan Sarah-Jane, ezzel alaposan meglepve mindenkit. – Ezt a pár napot kibírjátok együtt. Csak akkor fordulj hozzám, ha a panasz valós. Ilyen jelentéktelenségekkel ne fárassz!
- O-oké – habogta az énekes, majd kerek szemei rám tévedtek, ahol semmi bíztatóval nem találkozhatott, de legalább realizálta, hogy két napig velem lesz összezárva, minden kiút nélkül.

2015. október 2., péntek

04.

Hellou! Hoztam most is a friss részt, lehet nem olyan hosszú, mint ahogy én azt akartam volna, csak jelenleg úgy érzem az egyetemi élet szolidan kikészít, viszont ennek ellenére is akarok írni, remélem tetszik nektek a részek, várjuk szeretettel a véleményeket, mindenkit egyaránt meghallgatunk! Legyen egy remek estétek ma, és legyetek továbbra is királyak! <3
xoxo Málna

Negyedik rész ( Rochelle szemszög )


  Vigyorogva, akárcsak egy vadalma, járkáltam össze-vissza hátul elrendezve mindent ami csak kellett ahhoz, hogy egy sikeres koncertje legyen az én kedvenc előadómnak. A negyedik tequila shot amit Carlos segítségével lenyomtam kezdte megtenni a hatását estére, ugyanis kissé túl óvatosan lépkedtem a sok drót között, kissé hiányzott barátnőm társasága mivel nem érezném részegen ilyen egyedül magam, de nem mondhatom, hogy nem élveztem még így is, hiszen élőben láthattam Pinket meg John Newmant, legalábbis hátulról miközben készítettem éjjelre a dolgokat

   . Az agyamban rengetegszer lejátszottam milyen lesz majd Avicii előadása, hogyan fogjuk köszönteni kedvenc Moet pezsgőjével, mit fogok elhablatyolni neki miközben a sátorjához vezetem hatalmas vigyorral az arcomon…nos valahogy az éjjel nem olyanra sikeredett, mint ahogyan én azt megálmodtam, sőt, ha lehet nem is lehetett volna rosszabb. Mindenki tudta, hogy Sarah-Jane szigorúan megtiltotta az alkohol fogyasztást munka közben, a gond csak az, hogy 90%-ban dolgozunk, 5%-ban alszunk, a maradékban pedig eszünk és vécézünk. Már első nap kikötötte a szabályokat, mégis mivel annyira leleményesek vagyunk sikerült kikerülnünk őt egész végig, azt kell mondanom annyit ittunk amennyit csak nem szégyelltünk, legalábbis addig míg tudtuk normálisan végezni a dolgunkat, mivel még elmegy pár sör meg shot, viszont azt mi se akartuk, hogy kiüssük magunkat, mert akkor minket is kiütnek a munkahelyünkről.

  Addig remekül haladtak a dolgok, míg meg nem érkezett Avicii, ugyanis helyettem egy másik fiú fogadta, mivel én akkor éppen a levegőben lógtam rendezve a fényeket meg a kábeleket az előadására. Elég keményen szitkozódtam magamban miközben méterekkel az emberek felett lebegtem akárcsak egy sárkány, az én feladatom lett volna a fogadás, de már az elejétől kezdve elcsesztem. Abban reménykedtem ha meglát akkor rögvest belém szeret, és akkor lehet pár aranyos kék szemű, szőke hajú gyerekünk a továbbiakban, de Sarah-Jane újra beleszólt az életembe. 

   Miután lerendeztem a fényeket elhatároztam bosszút állok amiért meggátolta én és Tim szerelmünk kialakulását, ameddig senki se figyelt elsétáltam a néző sor előtt akárcsak egy ninja, de sajnos nem lettem eléggé láthatatlan mivel Avicii koncertje elkezdődött vele együtt pedig a csillámporok is, amik egyenesen a hajamba szálltak. Úgy éreztem magam, mint egy csillámpóni azzal a sok fénylő papírral a hajamban, de nem is nagyon vettem a figyelembe, a barna szemeim meglepetten akadtak meg barátnőmön amint éppen egy szexisten vállán salimpál egy hatalmas brazil zászlóval. Megráztam a fejemet ezzel elindítva egy ezüst csillámhullást a földre, a látvány viszont még mindig ugyanaz, úgy tűnik nem a pia tette, tényleg Elle vigyorgott felfelé ismeretlen csávókkal. Határozottan beférkőztem az első sorba, közben az egyik svéd barátunk kedvesen kezembe nyomott egy szál cigit, én meg köszönet jeléül megcsókoltam a száját egy pillanatra, utána viszont tolakodtam tovább brazil elvtársaink felé.

  Elle energikusan integetett, sose láttam még ilyen vidámnak meg túlbuzgónak, jól esett végre pozitív aurával ragyogva látni a nézőtéren, úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen aki szart a szabályokra, és lelépett a megadott helyéről. Ramon felemelt mellé én pedig hitetlenül elnevettem magam.

- Csak annyit árulj el honnan jöttek ezek! – ordítottam barátnőm fülébe.
- Jó kérdés! Majd elmondom!
- Találhatsz még párat, én egy svéddel találkoztam.
- Legalább olyan amilyet szeretsz? – vigyorogva emelgettem felfelé a szemöldököm, ő meg fejével Avicii felé bökött. – Inkább figyeld a férjed produkcióját!
- Waaaaaaaaa!!! Soooo wake meee uppp wheeen iiiiit’s aaaaall oooooveeeeeeer~! – mint az idegbeteg kezdtem énekelni a híres számát, akárcsak a többiek velem együtt.

  Egész a végéig buliztunk a többi fesztiválozóval, teljesen elfelejtettem a kötelezettségeimet, bár végig a nyakamban ugrálgatott a STAFF nevezetű kis nyakbavalónk, valahogy nem igazán vettem észre mikor kedvencem éppen előttem pár méterre rázza a kezét, és buzdítja a közönséget a táncolásra, néha megeresztve egy szívfájdítóan ellenállhatatlan vigyort mindenki felé. A koncert végeztével viszont vezetőnk paprikavörös arccal büntetett minket a kihágásunk miatt, őszintén szólva annyira nem is volt rossz, hiszen akár ki is csaphatott volna minket páros lábbal, ennek ellenére egy „kisebb” büntetést kaptunk tőle, szemét szedést. 

  Hajnali ötig szedtünk, ami nem volt olyan sok, mivel fél órát tartott a mi kis buzgó munkánk, tehát fél óra telt el Avicii koncertje óta, még mindig extázisban voltunk, az pedig csak dobott az adrenalinon, mikor megjelent Jeff hollandjaival, akik meg voltak megpakolva finomságokkal, beleértve a piát meg a füves cigit. Innen a határ a csillagos égnek bizonyult, fetrengtem a földön egy abszolút helyes hollanddal, legalábbis ittas és beszívott állapotomban totálisan annak tűnt. Próbáltuk megérteni egymást angol segítségével, de valahogy nem akart sikeredni, ezért inkább hagytuk, hogy a nyelvünk tegye meg a beszédet hangszálaink helyett. Teljesen belemerültem ebbe a mámorba amiből valamilyen vicces oknál kifolyólag újra a főnökünk ébresztett fel, teljesen leteremtett amiért nem Aviciivel vagyok, én meg botladozva indultam el a sátor felé ahol elméletileg ott kellene legyen. 

Úgy terveztem út közben kidolgozok valami hazugságot ami eléggé helyén való majdnem egy órás késésem miatt, viszont az embereket kikerülve valahogy nem tudtam másra koncentrálni csak arra ne röhögjek magamban akár egy félőrült azon, hogy majdnem eltaknyoltam az egyik kidőlt fesztiválozón. Társaink vizet osztogattak amiből én is vettem, hátha az legalább kitisztítja az alkoholt a szervezetemből még mielőtt megjelennék a DJ előtt, reménykedtem nem látszik rajtam mennyire beálltam, de már az elején rosszul kezdtem a dolgokat. A sátor bejáratához eljutottam, teljesen behúzva volt, egy papír jelezte ki van benne, én pedig kedvesen meg akartam picit pöckölni ujjaimmal az anyagát, hogy tudassam ki vagyok, e helyett megbotlottam a lábamban és effektív ráestem a sátorra. Bentről valaki felvert egy széket, sietősen kihúzva a cipzárt, pont akkor tápászkodtam fel a földről mikor egy magas férfi kidugta csodálkozó fejét.

- Avicii uram! Izé Tim…Berg…Mr. Begling. Mr. Berg? – összevont szemöldökkel néztem a sapkás fiatalra, aki körülbelül ugyanúgy nézett rám. Nagyot nyeltem megköszörülve a torkomat, azt mondták legyek komoly meg professzionális, szóval tetetnem kell befüvezve a komolyságot. – Arghm, elnézést a késésért Mr. Dj, halaszthatatlan dolgom volt. Rochelle vagyok, örvendek az országban!
- Mi volt az a puffanás? – kerek szemekkel nézett körbe a kivilágított területen, el kellett vörösödnöm mikor megláttam milyen szép kékek a látószervei, ráadásul nem segített a helyzetemen, hogy olyan közel hajolt el mellettem, mégis hogyan legyek professzionális mikor egy híres Don Juan áll velem szemben?
- Biztos valaki elesett aztán továbbállt, sok itt a részeg. – ráztam meg a fejem eltussolva a röhögésemet a csillámporos hajammal. Tekintete megakadt rajtam, barátságossága mintha a semmibe foszlott volna, kisebb idegesség lépett a helyébe.
- Egy órát vártam. – mormogta idegesen sarkon fordulva befelé véve az irányát. Kétségbeesetten követtem behúzva magam mögött a járatot, kapkodva mentem az egyik hűtőhöz a kulcsommal, megpróbáltam normálisan viselkedni, már amennyire tőlem telt ebben az állapotban.
- Víz? Vodka? Whiskey? Víz és vodka? Van Red Bull, narancslé, bor, Moet, szénsavas víz, Coca Cola, Rosé…
- Le akarnak itt itatni vagy mi a franc? – a hangja bár elég frusztrált volt mégis aranyosnak hatott svéd akcentusa miatt, elvigyorodtam, viszont rá is fagyott az arcomra mikor szemembe nézett.
- Szóval víz lesz? – köszörültem meg újra a torkomat, mivel az elején kissé sipákolva szólaltam meg.
- Vodka jó lesz. – dörzsölte meg a halántékát, majd leült egy kényelmesnek tűnő kanapéra.
- Keverjem?
- Tisztán.
- Az igen bazd meg. – mielőtt megállíthattam volna már kiszökött az „unprofesszionális” megnyilvánulásom, ennek köszönhetően Tim felemelt szemöldökkel nézett rám én meg kétségbeesetten rácsaptam a tenyeremet számra. Sajnos annyira erősre sikeredett, hogy a csattanás utána újra káromkodtam. – Bassza meg, au…Ahm, elnézést, máris hozom Mr. Berg…ling?
- Jesszusom elég lesz a Tim nem vagyok ötven éves. – jellegzetes sapkáját hátrébb csapta a fején. – Hozhatsz törölközőt is, olyan meleg van, mint a pokolban.
- Vizeset vagy szárazat?
- Istenem tök mindegy! – sietősen a kezébe adtam a törölközőt, majd a vodkát miközben körbe néztem a helyiségben. Hatalmas, ráadásul szinte minden zugban van egy ventilátor amitől sokkalta hűvösebb is van bent, mint kint. Egy több személyes fehér kanapét helyeztek el középre, tőle szemben egy nagyobb asztalt amin egy hátizsák pihent, gondolom a Dj volt a tulajdonosa, tükrök világítottak itt-ott, de azon kívül eléggé üres a terület.
- Még több vodkát? – kérdeztem mikor észrevettem már kiürült a pohár tartalma. Csendben megrázta a fejét, én meg mellette álltam további utasításokra várva, ez viszont nem következett be. Pislogva néztem ahogy kifejezéstelen tekintettel mered maga elé, innen közelről látszottak a karikás szemei, hófehér bőre, bár nyár közepe van. A haja rátapadt a homlokára, felsője is kissé izzadt lett a heves koncertje miatt.

   Kicsit szomorúan néztem, azt hiszem az ital már kijött belőlem, ezért elővettem egy doboz cigit, a kedvencem, színes volt, a vége pedig aranyozott. Mosolyogva rágyújtottam, akkor nézett fel rám kék szemeivel mikor meghallotta a gyújtómnak kattanását, ettől rögtön hátrébb léptem párat, teljesen elfelejtettem megkérdezni probléma-e ha rágyújtok, lehet allergiás rá, vagy valami…bár a képeken amiket stíröltem neten ő is cigizett egy páron, szóval csak nem zavarhatta, azért a biztonság kedvéért inkább megkérdeztem.

- Uh, zavar ha rágyújtok?
- Mivel már megtetted…
- Ehehe ups. Öö mármint, kérsz te is? – nyújtottam felé a dobozt, legszívesebben megütöttem volna magam ha nem lett volna túlságosan megalázó, bár szerintem ezt a részét már akkor átugrottam mikor nekiestem a sátorjának.
- Van nekem is. – ezzel pedig ő is elővette a sajátját kihúzva belőle egy szálat.
- Tessék, hamuzó. – mielőtt megállíthattam volna magam már hozzá is dobtam a saját jelével nyomtatott fehér, matt színű hamuzót. Kerek szemekkel kapta el bal kezével miközben engem nézett. Ettől leesett mégis mit tettem, úgy viselkedtem vele, mintha már évek óta nagy spanok lennénk, ha ezt meghallja Sarah-Jane vége van az állásomnak, de most már ténylegesen. Az egy dolog, hogy a koncerten voltam, utána pedig le is késtem a fogadását, viszont az már megint másik ügy, hogy úgy viselkedtem egy világsztárral, mint a tizennyolc éves öcsémmel…
- Jaj Istenem, annyira sajnálom! – ijedten rohantam oda hozzá, nagyokat pislogva bevörösödött látószerveimmel. – Nem akartam, egyszerűen megfeledkeztem kivel van dolgom, én komolyan nem akartam hozzád vágni! Könyörgöm ne mondd el a felettesemnek, mert akkor ki fog rúgatni! Azt mondták professzionális kell legyek, de annyira beszívtam…jaj ne. Ezt nem kellett volna elmondanom.

  Kétségbeesetten sétáltam egyik oldalról a másikra, jelenleg kettő eshetőségem maradt az egyik hogy elhallgattatom Aviicit, vagy megölöm vagy elrabolom, és akkor az örök időkig velem kell legyen, így nem tudná meg Sarah-Jane mekkorát bakiztam már az elejétől kezdve. Annyira megijedten, hogy észre se vettem hogyan figyel engem a híresség fáradt tekintetével, egészen addig míg el nem nevette magát. Akkor meglepetten néztem rá, rögtön meg is álltam amint a fülemet megütötte kisfiús nevetése. Éreztem ahogy a szívverésem feljebb megy kicsit ettől, olyan komornak, meg unottnak tűnt elsőre, hozzá se volt fogható ahhoz a férfihoz aki a koncerten ugrált, integetett, nevetett a közönségnek, néha pedig kommentált is nekik valamit. Látszott mennyire kikészítette a sok utazgatás, legalábbis ebben a helyzetben, viszont ahogy ott fogta a hasát a nevetéstől ő is csak egy normális 25 éves fiú, akárcsak a többi. Sajnos túlságosan hamar abbahagyta ezt az aranyos viselkedését, utána hátradőlt a kanapéján felrakva a lábát az előtte lévő kisebb asztalra, majd egy hosszút szívott cigijéből tekintetét le sem véve rólam.

- Menjünk lassan vissza a hotelemhez.
- Menjünk? – kérdeztem ijedten. Felemelte az egyik szemöldökét, kifejezéstelen arccal figyelte minden lépésemet.
- Megint van valami halaszthatatlan dolgod, mint például az első sorban táncolni egy brazil zászlóval a kezedben? – nagyot nyeltem kérdése miatt.
- Láttál?
- Nem volt nehéz, egy kibaszott brazil zászló volt a kezedben, nyakadban meg a STAFF szarság.
- Nem hagyhattam ki a koncerted. – sóhajtva megigazította a sapkáját.
- És most kiére akarsz ellógni.
- Senkijére! – háborodtam fel szerintem jogosan. – Nemsokára kell jöjjön a váltásom én meg mennék aludni a barátnőmhöz és…
- Nem. – válaszolta nemes egyszerűséggel miközben felvette a hátára táskáját. – Megmondom a főnöködnek, hogy te leszel mellettem végig míg itt tartózkodom.
- M-mi? De hát…miért?
- Mert végre találtam valakit aki úgy viselkedik velem, mint egy normális ember. – kilépett a sátorból én pedig megkövülten álltam ugyanazon a helyen ahol eddig is. Mikor látta, hogy nem jövök utána visszadugta a fejét. – Jössz?

Telefonom berezgett, ezért gyorsan elővettem a zsebemből, Elle írt egy rövid, de igen velős üzenetet, „ help”. Ajkamba haraptam, kértem egy órát míg elrendezem magam, és viszek magammal pár dolgot a hoteljéhez, ő csak bólintott, majd szólt, hogy a kocsijában fog várni a VIP kijáratnál, meg ha lehet, akkor ne kezdjek el az első sorban bulizni Flo Ridara.