03.

Aloha, people!

Elérkezett a kedd, azzal együtt pedig az új rész is, aminek remélem mindenki annyira örül, mint én, főleg mivel fél órával ezelőtt jutott eszembe, hogy nekem bizony frissítenem kell az oldalt. Szuper zseni vagyok, nemde?

Egy pindurka köszönöm az összes, mind az öt, rendszeres olvasónknak, akiket máris imádunk és szeretnénk ha ugyanannyira élveznék a történetet olvasni, mint ahogy mi élveztük írni.

Ezen túl millió ölelés nektek!

C.

Harmadik rész (Jisellle szemszöge)

Ajánlott zene

  Mondanom sem kell, hogy a francos cetli kihúzásában semmi jót nem láttam. Bekerültem egy fanatikus rajongócsapatba, akik csak az agyamra mentek, elég effektíven, ha engem kérdeztek. Caren és Tina voltak a legrosszabbak, mert már elő is vették a rajongó alteregójukat és ezerrel nekiláttak tombolni a boldogságtól. Hát...mit ne mondjak...én annyira nem örültem, sőt, ez enyhe kifejezés, de akkor is. Ez nem azt jelentette, hogy megszabadultam a többi munkától.

  A nyitónapon kártyákat kellett feltöltenem, miközben segítőtársam, Flo, a széken henyélt az árnyékban és jointot szívott. Nekem pedig kijutott az alkalmankénti vízivás, meg a dög meleg, amit az a gyatra ventillátor akart enyhíteni, amit odaállítottak a szátrunk sarkába. Hát...Nem sokat csinált, azt el kell mondanom. A lelket az esti Avicii koncert tartotta bennem, meg az ingyen pia, ami biztosítva volt. Nem kellett volna ez ennyire boldoggá tegyen? Na még szép, hogy de!

  Majdnem esteledett mire befejeztem a munkát a kapunál, hulla fáradt voltam, éheztem és porzott a vesém. Roch felszívódott valahová, gondolom ahová a kötelesség szólította, szóval egyedül ballagtam az egyik sátorhoz, ahol ételt lehetett vásárolni, majd besétáltam hátul, mert a franc se fog sorba állni, ha ingyen kapom az ételt. Szerencsére olyanok voltak beosztva, akikekkel már korábban is dolgoztam együtt, szóval minden gond nélkül jutottam hozzá mindenhez, amit csak megkívántam, beleértve a sört és a két szál cigit, amit lenyúltam Jimtől, aki ennek a legkevésbé sem örült, de megígértem neki, hogy visszafizetem, amint dohányáruhoz jutok.

- Azon töröm a fejem, hogy mikor fogunk végre pihenni – rogyott le mellém Jim, aki eddig megállás nélkül szolgálta ki a vásárlókat.

- Akkor törd keményebben, mert ma nem sokat fogsz aludni. De legalább piálhatsz közben. A franc se fogja észrevenni, ha bebaszol, miközben kiszolgálsz.

- És te mit csinálsz? Nincs neked valami nagyon fontos dolgod? Mondjuk szemetet szedni egy sátornál?

- Most miért vagy ilyen gonoooooosz? – biggyesztettem le ajkaimat, mire csak felnevetett. – És még ki is nevetsz! Megégetlek a cigiddel! – fenyegettem meg, majd felé tartottam a parázsló végét.

- A saját cigim nem használhatod ellenem! Inkább adj egy slukkot, utána tünés, mert nemsoká kezdődik a nagy koncert. Szerintem nem szeretnél lemaradni róla.

- Még szép, hogy nem! De előtte meg kellene keresnem Roch-t, hogy együtt mehessünk. Kicsit megszállott, ha Dj-kről van szó – kuncogtam, de közben már mentem is kifelé a sátor alól, hogy keresztül verekedhessem magam az emberek tömegén, remélve, hogy barátnőm szembe jön velem valahol. 

  Az meg sem fordult a fejemben, hogy Rochelle-nek épp a zenésszel kellene lenni és kiszolgálni annak kéréseit, ezért bőszen láttam neki a keresésnek. Naná, hogy nem volt szerencsém. De legalább találkoztam egy csapat brazil sráccal, akik nagyon de nagyon rendesek voltak s még annál is illumináltabbak. Mind irtó helyesek és magasak voltak, mintha csak egy magazin fotózásáról léptek volna ki, annyi különbséggel, hogy részegebbek és hangosabbak voltak, mint a modellek szoktak lenni fotózás közben. Vagyis, valami ilyesmi járt a fejemben, miközben csatlakoztam a kis csoportjukhoz, még pontosabban egy kreol bőrű, fekete göndör hajú fiúhoz, aki boldogan fogott kézen, ahogyan átsiettünk a tömegen. A nagy színpadhoz érve Julio a nyakába is kapott, nagyjából abban a pillanatban, ahogy megérkeztünk az igazi embertengerbe, mondván, így gyorsabban haladunk. 

  Valahol idő közben ránk akadt két zászló is, amit előre furakodás közben magasan lobogtathattam, nem félve attól, hogy leesek, ugyanis a srác méretes tenyerei végig combomat fogták, gondoskodva a tökéletes egyensúlyról. Az emberek, akik láttak minket vigyorogtak, nyilván illuminált állapotban, de azért jókat szórakoztak kis csoportunkon, sőt, képeket is csináltak, vagy pedig követték példánkat. Nem tudom egészen pontosan, hogy is történt, de mire észbe kaptam már az első sorban csápoltunk valami noname előadó számaira, türelmesen várva Aviciire, aki nemsoká meg is érkezett a színpadra.

  Az volt életem legjobb két órája. Többször szerepeltünk a kivetítőn, a koncert közepére pedig Roch is megérkezett, kezében egy szál cigivel, hajában pedig valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag annyi csillámporral, hogy folyót is rekeszthetett volna vele. Pillanatokkal érkezése után már Ramon nyakában ült, aki készségesen emelte barátnőmet a tömeg fölé, hogy jobban lásson, így pedig ujjainkat összefűzve élveztük a zenét, sikoltoztunk és nevettünk... Rengeteget nevettünk. A koncert után beterített minket a fúvókákból állandóan ömlő csillám, a színes szalagok pedig hajunk meghosszabbításaként lógtak vállainkról. Érzelmes búcsút vettünk a csapat sráctól, majd az eligazító sátor felé vettük az irányt, ugyanis alig volt hajnal kettő.

- Elle! – kiáltott fel Justin boldogan, akinek jelenlététől borsódzni kezdett a hátam. Miért kell ott legyen, ahol én? Állandóan...

- Szia, Justin... – morogtam orrom alá, majd Roch-t magammal rángatva, elindultunk üres helyeket keresni, ugyanis nagyobb volt a tömeg, mint gondoltam. Nyilván a másnapi beosztásokat ismertették azokkal, akik nincsenek beosztva valami sztár mellé asszisztensnek. 

- Nos...Akarom én tudni, hogy kötöttél ki a brazil srácokkal? – hajol hozzám Roch, ám Sarah-Jane feje megjelenik köztünk, gonosz vigyora a frászt hozza ránk.

- Hát megvannak a partimadarak – vigyorog rosszat sejtetően.

- Szeretnél valamit, Sarah-Jane?

- Azt hiszem nem kaptatok engedélyt, hogy munka helyett a koncerten tomboljatok. Tudjátok ez mit von maga után? – egyenesedett fel, teljesen fölösleges napszemüvegét pedig feljebb tolta orrán. – Miután elcsendesedtek a táborok, valakinek össze kell szedni a szemetet. Sörös poharak, más cuccok, amikre még csak gondolni sem merek. Szerintem máskor jobban gondoljátok meg, ha munka helyett szórakozni akartok. Ha ezért vagytok itt, akkor jegyet kellett volna venni, nem pedig azt hazudni, hogy dolgozni akartok, utána meg fesztiválozók nyakában csápolni az első sorban. 

- Sajnáljuk – válaszoltuk egyszerre, bár részemről legszívesebben kiosztottam volna, amiért ennyire nem tudja elengedni magát, de inkább nem tettem.

  Így történt, hogy hajnali ötkor, amikor a fesztiválozók nagy része úgy döntött, lepihen egy kicsit, Roch, én és még pár ember a személyzetből, nekiláttunk felszedni mások szemetét. Botokkal és zsákokkal felszerelkezve vágtunk neki a megterhelő feladatnak, ami csak fél óráig volt az, ugyanis megjelent Jeff és a haverjai, meg néhány holland fesztiválozó, megpakolva füves cigikkel, piával és megmaradt étellel, amit nem vett meg senki, azonban még tökéletesen jó volt.

  Kerestünk egy tisztást, ami végül is egy utcai lámpa környékét jelentette, így volt fény is, majd letelepedtünk és nekiláttunk élvezni az estét. Nem kellett sok idő, kiterülve hemperegtünk a füvön, mindenki belassulva, részegen és túlságosan beállva, hogy bármit is felfgojunk abból, ami körülöttünk történik. Arról beszélgettünk, hogy Jeff zoknijában mozog valami, amiről kiderült, hogy csak a lábujja, szóval gyorsan tanulmányoznia kellett, amibe engem is belevont, udvariasan az arcomba tolta lábát, amin önálló életet élt kislábujja, úgy mozgott, mint valami kis giliszta, aminek arca van...Arca volt és mosolygott. Vagy az Jeff volt... Már nem tudom.

- Azt hittem elég világos voltam, amikor beosztottalak benneteket takarítani! – mennydörögte Sarah-Jane, de hangja hullámzott a sötétben, szóval nem igazán tudtam komolyan venni. – Rochelle, neked nem kellene valahol máshol lenned? Meg is feledkeztem róla, hogy te ma már asszisztensként dolgozol! Mit keresel itt, amikor Mr. Bergling a sátrában vár rád, elég régóta. Keresett, de nem talált sehol, mikor megígérted, hogy a koncertje után azonnal visszamész hozzá!! Azonnal sipirc a sátrához, mielőtt felmérgelődöm még jobban. 

  Így alakult, hogy Rochelle, beállva, mint atom, kicsit ittasan, elindult Tim Bergling, alias Avicii sátra felé, hogy teljesítse annak minden beképzelt, elkényeztetett, jómódhoz szokott kívánságát. Mondjuk ezt már csak akkor analizáltam, mikor három Advil után a sátrunkban lábadoztam, Jeff pedig szorgosan csókolgatta nyakamat, nyilvánvalóan azon munkálkodva, hogy alaposan kiszívja. De hát...ki voltam én, hogy megállítsak valakit, aki kényeztetni akar?