09.

Aloha!

Micsoda meglepetés, ugye?

Meghoztam a friss részt, amihez jó szórakozást szeretnék kívánni!

Millió ölelés,

C.

Kilencedik rész ( Jiselle szemszöge)

zene a részhez

  Apám látogatása nem tett jót a hangulatomnak, elrontotta az egész napomat. Az sem segített, hogy a rohadt melegre való tekintettel meg kellett válnom trikómtól és egy szál bikini felsőben parádéztam, ezzel láthatóvá téve méretes tetoválásomat a hátamon és lapockáimon. Utáltam, hogy az emberek állandóan megbámulták, utána pedig azonnal el is ítéltek, anélkül, hogy tudnák, miért is van ott, vagy mi a háttérsztorija. Tízéves koromban volt egy autóbalesetem és gerincműtétet kellett végrehajtsanak, ami csúnya sebet hagyott a hátamon, ettől pedig undorítónak éreztem magam, tehát amint betöltöttem a tizenhatot, fogtam az összes zsebpénzem és elmentem a nagybátyám tetováló szalonjába, ahol kiválasztottam az egyik elég durva tematikájú angyalszárny mesterművét, amit kicsi unszolás után felvarrt a hátamra, közvetlenül a sebhelyem fölé, így már nem láttam a förmedvényt, lezárhattam a múltam és tovább léphettem.

  Roch látogatása a koncert előtt kicsit persze feldobott, mert amilyen kis bohókás, simán mindenkit fel tudott vidítani, a másodperc törtrésze alatt. Azt hiszem ezért is ragaszkodtam hozzá annyira. Ő volt az, aki pozitív energiákkal töltött fel, kényszerített, hogy a világot ne egy sötét és reménytelen helynek lássam. Amikor először meglátta a tetoválásom majdnem elájult. Persze, neki is volt pár, de nem ilyen monumentális darabok, továbbá kicsit lightosabbak, csak olyanok, amik tükrözték a személyiségét.

  Meglepően hamar kerültek közeli viszonyba Niallal, amitől tökéletesen megfeledkezett a svéd zenészről. Tim nagyjából egy óra után csörtetett be az eligazító sátorba, ahol mind tanyáztunk, mármint Liam és Harry kivételével, hogy utána jól összevesszen barátnőmmel, mondván, nem azért fizetik, hogy taknyos kölykökkel flörtöljön és lopja a napot. Aztán szépen elrángatta, a jeges töröközőt követelve rajta. Kicsit talán túlságosan hangosan nevettünk, de hát vicces volt a svéd srác ideges fejét látni, amint kiosztja Rocht, aki semmit nem tudott mondani, mert részben igaza is volt a szőkének.

  A koncert este 11-től kezdődött, addig pedig vagy a számukra fenntartott sátorban ültünk, vagy pedig a fesztiválon mászkáltunk. A nap kitartóan perzselt, mi pedig kitartóan ittuk a vizet, ugyanis nem volt szabad berúgjanak a fellépésükig, tehát akármennyire is könyörögtek, hogy szerezzünk nekik valami ütőset, mindenképpen meg kellett tagadnunk tőlük, ami elég nehéz dolognak bizonyult, ugyanis meggyőzőek tudtak lenni, Jeff pedig már majdnem rábólintott. Aztán megjelent Sarah-Jane, hogy ellenőrizzen minket, a tervet pedig le kellett fújni. Maradt a víz...

  A rajongók hullámokban rohamozták meg a négy fiút, akik mindenkivel képet készített, osztottak nekik autogramokat és jópofiztak ezerrel. Mire a backstage-be kellett mennünk, szerintem már a fesztiválozók felének volt valamije, ami a négy srác egyikének aláírását tartalmazta. Ha más nem, akkor a melle. Hangolni kevés idő volt, ugyanis előttük játszott a The Rasmus, akik kicsit tovább húzták a fellépésüket, mint kellett volna, tehát egy rohanás volt az egész. Mindenki stresszes volt, szétestek az emberek és káosz lett úrrá az egész helyiségben. Pedig semmi okuk nem volt rá, de senkit nem érdekelt, hogy nyugodtan is meg lehetett volna oldani a szituációt. Engem elzavartak gyümölcsökért, meg hideg frissítőkért, míg a többi társam a szerelésben, hangosításban segédkezett.

  Egy órás késéssel vette kezdetét a koncert, nekem pedig végre volt időm nyugodtan elszívni egy cigit és meginni egy üveg sört az eligazító sátorban, ahová kiszöktem a zűrzavarban, ha pedig jól számoltam, akkor volt egy órám még, mielőtt visszarángatnak a pokolba. 

- Ma este habparti hajnalig! – esett be Jeff, aki láthatóan már rendesen el volt látva. – Te is jössz, ugye, Jiselle?

- Attól függ, Harry mit tervez csinálni. Remélem kapok kimenőt, akkor igen.

- Ó, de édes...A szépfiú engedélye kell, hogy élvezd a fesztivált – röhögött hiéna módjára, én pedig legszívesebben pofán vágtam volna a kerámia hamuzóval, de nem tettem.

- Mellé vagyok beosztva. Szerintem neked is komolyabban kellene venned, mert a végén szedheted a sátorfádat, és mehetsz haza – figyelmeztettem, de inkább távozásának reményében, mint aggodalmam jeléül.

- Kettőkor kezdődik, gondold meg – pislogott rám sokat mondóan, majd kisietett a sátorból.

  Nagyot húztam sörömből, remélve, hogy elihatom csókjainak emlékét, és mire újra tükörbe nézek, már nem lesz ott a tenyérnyi kiszívás, amit olyan kedvesen bőrömön hagyott. Elszívtam még egy szál cigit, majd a színpad felé vettem az irányt, hogy időben visszaérjek, azonban mit ad Isten, újra belebotlottam a tegnapi brazilokba, akik ragaszkodtak hozzá, hogy ismételjük meg az Avicii koncerten történteket, én pedig nem voltam rest rábólintani. Tíz perc kellett, mire átfurakodtunk a tömegen, szerencsére jók voltak az ilyen képességeink, Julio pedig időt sem vesztegetett, azonnal a nyakába kapott, amint az első sorba értünk. Két perc nem telt bele, hullámzó alakunk megjelent a hatalmas kivetítőkön, miközben a banda a No Control című számát adta elő. Átadtam magam az érzésnek, ami magával ragadott, levetkőztem gátlásaimat és engedem, hadd áradjon szét testemben az adrenalin. Soha életemben nem voltam ilyen vidám, legalább is józanon nem, de hisz annyi hibám és botlásom volt már az évek során, hogy nincs annyi alkohol, ami el tudná mosni őket.

  Lehajoltam és megcsókoltam a brazil fiút, aki egy percig se ellenkezett, sőt, két pillanattal később már a földön álltam, és úgy csókolóztunk tovább, amit a kivetítők szintén vettek. Nem tudom eldönteni, hogy szándékosan-e, mert bajba akartak keverni, vagy azért, mert olyan dögös volt, ahogy egymás ajkait faltuk. Kezei fürgén megtalálták útjukat trikóm alá, amit idő közben visszavettem, hogy derekam simogathassa, lassú, érzékik csókjai közben. Ami kiszakított az élvezetek tengerében, az egy enyhe ütés volt a vállamon, mire azonnal körbe fordultam, csak azért, hogy egy vigyorgó Harry-vel találjam szembe magam, aki mikrofonnal a kezében jött le a színpadról, csak azért, hogy engem kellemetlen helyzetbe hozzon.

- Menjetek szobára, gyerekek! – kezdte nevetve, szemeim pedig automatikusan összeszűkültek, magamnak megfogadtam, hogy ezért direkt mikróba teszem a sörét legközelebb. – Értem én, hogy nagy a szerelem, de azért rám is figyeljetek, mert nem azért riszálom magam a színpadon, hogy ti nyugodtan falhassátok egymást!

- Harry, te szemét – préseltem fogaim között, de szerencsére a mikrofon elég távol volt tőlem, hogy senki ne hallhassa, amit mondtam. 

- Még végén azt fogom hinni, hogy nem vagyunk elég érdekesek! – mondta panaszos hangon, majd rám kacsintott és visszasétált a színpadhoz, ahol két őr fel is segítette. – Micsoda szégyen! – kiáltotta, amint fenn állt három társa mellett.

  Szemeimet forgatva kértem elnézést Juliotól a jelenet miatt, aki még pár csók ellenében hajlandó volt megbocsájtani. A koncert vége előtt érzelmes búcsút vettünk egymástól, majd mindketten vettük az irányt a saját társaságunk felé, ami az én esetemben sajnos épp a fürtös énekest jelentette, aki a backstage-be érkezése utáni pillanatban hatalmas nevetésben tört ki, amint meglátta ideges fejemet. Persze, megpróbált bocsánatkérő fejet vágni, de nagyon nem működött, ugyanis az a szemtelen vigyor mindent elrontott.

- Ezért még megfizetsz – adtam kezébe egy üveg vizet meg egy törölközőt, hisz mindenek előtt a személyi asszisztense voltam, csak utána jöhetett a bosszú, ami abban a pillanatban meg is született fejemben, amint eszembe jutott, mit mondott Jeff a habpartiról, így azonnal széles vigyor formálódott ajkaimon.

- Kezdhetek félni?

- Rettegj, Styles! – vettem el tőle a már üres üveget és adtam helyébe másikat. – Ma éjjel habparti van, remélem nem csináltál magadnak terveket.

- Most már vannak. Soha nem voltam még olyanon, kíváncsivá tettél.

- Semmit nem mondtam, de remek! Éjjel kettőkor kezdődik, fürdőnadrágban gyere, mert el fogsz ázni.

- Szerintem már elázva megyek, ha érted mire gondolok – emelgette szemöldökeit.

- Értem, mire gondolsz, csak a legkevésbé sem érdekel. Negyed kettő van most, szerintem menj vissza a hotelbe, öltözz át, aztán gyere vissza, a sátratoknál találkozunk. Ha szeretnéd hozd a többieket is, mert remek szórakozás lesz.

- Csak akkor, ha te meg hozod a kis brazilt, szeretném megismerni.

- Ugyan miért is? Összesen kétszer találkoztunk, nem hiszem, hogy minden idejét velem szeretné tölteni – vetettem oda, majd a kijárat felé indultam, de utánam sietett, meg sem várva a többieket.

- Benned biztosan szívesebben töltené – jegyezte meg vigyorogva, mire azonnal megtorpantam, gyilkos pillantást vetve rá, amitől azonnal leolvadt mosolya. – Nem úgy gondoltam.

- Nem hát! Legyél olyan kedves és ne feltételezz olyan dolgokat, amik nem igazak. Nálam nem fog működni, ha ennyire játszod az agyad. Van egy húgom, aki állandóan rólad beszél, tudom, hogy igazából egy muffin vagy, aki nem szeret inni, és a mai nap tanulsága alapján nem is bírod, szóval fölösleges az arcot játszani, nem győzöl meg senkit. Azzal meg végképp nem férkőzöl a szívembe, ha szemét megjegyzéseket teszel, akár abba is hagyhatod.

- Csak...én csak...azt akartam, hogy kedvelj, azt hittem, hogy az olyanok jönnek be, mint Jeff, azokat bírod... – mondta lesújtottan. 

- Nem...Távolról sem az olyanokat kedvelem. Ha ismernél, akkor tudnád, hogy a baráti társaságom teli van könyvmolyokkal, akik mást sem csinálnak, csak olvasnak, rumos teát isznak és cigarettafüstbe burkolózva tárgyalják meg a világ nagy kérdéseit. Jeffel jó volt szórakozni, de ha igazi barátokat keresek, akkor az ő fajtáját messziről elkerülöm. Szóval mi lenne, ha önmagad adnád, csak egy egészen picit, ameddig itt leszel....

- Komplett lejárattam magam, igaz? – kérdezte végül csöndesen.

- Eléggé, de nem baj, mert amúgy sem kell kedvelnünk egymást, hisz csak az asszisztensed vagyok, nem pedig a jövendőbeli elválaszthatatlan legjobb barátod – kacsintottam, majd végképp faképnél hagytam, hogy elmehessek lezuhanyozni és ennyi valamit, mielőtt kezdetét vette volna a habparti.

Szórakozottan sétáltam vissza a sátrunkhoz, ami környékén bele botlottam Rochelle-be és Timbe, akik épp részegen beszélgettek a nedves fűben, nagyon is jól szórakozva. Szóval, nem is akartam őket megzavarni, ám megbotlottam a sátortartó kötélben és egyenesen a zenész hátán landoltam, aki ijedten pislogott a hirtelen támadás nyomán, Roch pedig részegen hahotázott, fura, csukló hangokkal megspékelve azt. Így kell egy ismeretséget indítani....