08.

Aloha!

Kedves kis, remélem még jelen lévő muffinjaink. Szeretnék őszintén elnézést kérni a hosszas késedelmekért, de komplikációk léptek fel a folyamatokban, és valahol fél úton egyedül maradtam. Na sebaj, mert én nem hagylak magatokra titeket, sőt, megpróbálok minél rendszeresebben hozni frisseket, sajnos nem mindig fog sikerülni, elfoglaltság vagy lustaság miatt.

Azért még remélem élvezni fogjátok a történetet!

Millió ölelés,

C.

Nyolcadik rész ( Rochelle szemszög )

Zene a részhez

  Félve néztem az előttem nyugodtan alvó emberre, akit fel kellett keltenem, bár én is olyan másnapos voltam, mint a fene. Bevettem egy gyógyszert, viszont kellett egy jó kis idő mire elmulasztotta a fejfájásomat. Abban a pillanatban az volt a legnagyobb problémám, hogyan keltsem fel álomszuszékot, úgy, hogy ne öljön meg. Fogalmam sincs milyen mikor felébresztik, ezért a biztonság kedvéért kipróbáltam egy módszert ami tökéletesen bevált a tévében, megfogtam a hosszú álló lámpát a dívány mellől, majd egy méterről megböktem vele. Meg sem moccant. Sóhajtva újra megböktem, ekkor már a megfordult másik oldalára, de ez még mindig nem volt elegendő ahhoz, hogy felkeljen, ezért talán egy kicsit erősebben böktem, jobban mondva ejtettem a fejére a tárgyat, amitől hirtelen felült, mint aki megcsaptak. Ijedten estem én is hátra, kezemből a földre zuhant a lámpa. Mindketten kerek szemekkel néztünk a másikra szótlanul, úgy döntöttem én töröm meg a csendet. Felé sétáltam egy pohár vízzel meg gyógyszerrel amit el is fogadott, bár egy hang se jött ki a torkán. Én már régen átöltöztem, meg is reggeliztem, amennyire csak lehetett elhúztam az ébresztését hátha kipihenheti valamennyire magát, de mikor kettőt ütött az óra tudtam itt az ideje bevetnem magam.

- Mi a reggeli? – kérdezte rekedt hangon amitől picit megolvadt a szívem.

- Út közben megkaphatod, sajnos rögtön el kell indulnunk.

- Reggelit.

- Út közben – sóhajtottam. – Palacsinta megfelel?

- Mi van az amerikaiakkal meg a palacsintájukkal? – mogorván lerántotta magáról a takarót, majd minden további nélkül berobogott a szobájába ahol a ruháit tárolta. Időközben megbeszéltem a sofőrrel az útvonalat, meg a reggelit is.

  Sarah-Jane kelletlenül hívott fel, hogy kikérdezzen a dolgok állásáról, tetetve, hogy egyáltalán nem vagyok másnapos, elújságoltam neki a híreket, természetesen nagy vonalakban, kihagyva a sok vodkát, meg a pezsgőzést is. Tim már készenlétben állt, arcát eltakarta félig napszemüvege, mivel délután háromkor a hőség még nagyobb. Egy egyszerű felsőben feszített, szokásos sapkája pedig elengedhetetlenül a fején ült. Meglepetésemre út közben több információt kért a városról, persze nem vagyok annyira otthon a történelemben, de a művészet világában annál inkább, ezért inkább arrafelé kezdtem a magyarázkodást, elhaladva minden érdekesebb épület mellett. Végig komolyan hallgatott, közben tömte magába az ennivalót amit szívélyesen szereztem be neki, néha bólintott jelezvén, még mindig figyel rám. Sose gondoltam volna, hogy érdekli az ilyen dolog, ezért eleinte szégyenlősen meséltem, majd ahogy telt az idő egyre jobban beleéltem magam a dolgokba.

  A Szépművészeti Múzeum előtt izgatottan állt egy kicsit idősebb hölgy, felöltözve elegánsan, rögtön leesett ránk vár, ezért kissé felgyorsítottam a lépéseimet, ugyanis előre meg kellett beszélnem vele pár részletet ami kimaradt a telefonbeszélgetésünk során. Elmagyaráztam neki, hogy Tim külön akar velem lenni, mert így szabadabban érzi magát a helyiségben, ő csak kedvesen bólintott, átadva nekem két walkie talkie-t, állítása szerint azon keresztül fogjuk hallani az információt mikor beérünk mindegyik terembe. Ettől megnyugodtam elfogadva, utána visszamentem a DJ-hez, akit máris körbevett egy nagyobb rajongó sereg. Mosolyogva osztogatta az autogramokat, csak én tudtam milyen másnapos igazából, és milyen szívesen lenne inkább egy ágyban, mint itt. Miután úgy vélte elég lesz az írogatásból felém vette az irányt.

- Akkor most mi lesz?

- Ezt használjuk – adtam át neki ugyanolyan fáradtan, ha nem még jobban, a tárgyat.

- Zsír. Akkor csinálhatsz képeket.

- Uh, ha jól tudom nem szabad ezen a helyen csinálni képeket. – Fél kezével levette a szemüvegét szabaddá téve gyönyörű szemeit, már csak a pillantásától kirázott a hideg. Teljesen megfeledkeztem a hatásáról, mivel eddig végig rajta volt, viszont most valahogy újra szégyenlősebb lettem, azt hiszem egy jó ideig el fog tartani mire megszokom ezt. Felemelte egyik szőke szemöldökét, szája újra egy félmosolyra húzódott, amivel oly sok lánynak törte össze a szívét.

- Avicii vagyok, nekem mindent szabad.

- Mi? – szaladt ki a számon. – Ez most komoly? 

- Van egy nevem, amit kiharcoltam magamnak, miért ne profitálhatnék? – kérdezte, majd kezembe nyomta a telefonját amivel le kellett fényképeznem minden egyes festménynél, ráadásul több szögből. Mire a végére értünk azt hiszem teljesen elgémberedett a kezem, annyi volt az egyetlen szerencsém, hogy nem állítottak le a rajongók, mert akkor még tovább tartott volna ez az egész nézelődés.

  Az ott dolgozók így sem vették valami jó néven a jelenlétünket, de Tim végig úgy viselkedett mintha észre se vette volna a meglepett, vagy éppenséggel utálkozó pillantásokat amivel illettek minket. Direkt láthatóan kiraktam a nyakamba a STAFF cédulát, így belém sem kötöttek, pedig nem egyszer láttam mennyire szívesen megtették volna, főleg mivel a múzeumben még csak nem is volt érvényes, de jobban éreztem magam tőle. A végére még én is kezdtem élvezni a dolgokat vele, lehet mégsem annyira goromba és rideg ember, mint ahogy én azt megismertem. 

  Beszereztünk Avicii-nek egy gyrost amivel remekül elvolt pont elég ideig ameddig beszélgettem apával. Mogorván pillantott körbe a városban, a kocsi mellett álltunk mindannyian, élvezve a kicsi napsütést még amit kaptunk, mivel a múzeum után elindultunk egy étterembe, utána megnézni a Sears toronyt, ott készítettem újra temérdek fotót, utána meg a kikötőt, Navy Piert. Teljesen kikészültem testileg, ő viszont úgy tűnt minél többet eszik annál jobban tele lesz energiával ami számomra nem annyira jó hír. Este nyolc fele úgy döntött vissza akar menni a fesztiválra, ezért hálát adva minden éginek gyorsan felhívtam a szüleimet, miközben ő tömte újra éhenkolbász gyomrát.

- Minden rendben arrafelé? – kérdezte apa ordítozva, óvatosan félretartottam a fülemtől a készüléket mielőtt teljesen megsüketülnék.

- Igen, most megyünk vissza Avicii-vel a fesztiválra, eddig várost néztünk.

- Hangosabban drágám, mert helikopterben ülök!

- Mi a fenét keresel te ott?

- MI?!

- MIT. KERESEL. OTT?! – Az emberek kissé furcsán néztek rám, még Tim is megállt az evésben csak azért, nehogy a rágásától ne hallja mit beszélek.

- ÁH. Munka, kincsem. El kellett utazzak pár napra, de minden rendben velem, pár nap és otthon leszek újra. Mikor van vége a fesztiválnak?

- Aaaddig még van öt nap.

- Hívd fel anyádat is, biztosa nagyon aggódik érted, szokásához híven.

- Nem hívom fel Narissat – sóhajtottam elhúzva a számat-

- Csak hívd fel örülni fo..hohoho micsoda szép delfin! Fényképezd le Charles. Mennem kell drágám, szeretlek!

- Én is szeretlek. – sóhajtottam, miközben a háttérben hallottam hogyan nevetnek apa munkatársai. Kelletlenül váltottam pár szót anyával, de hamar lerendeztem, mindent rákenve Avicii-re, amit nem hallhatott, mivel telefonálásom során kissé eltávolodtam tőlük. Sietősen mentem vissza hozzájuk, ő unottan nekidőlt a kocsinak telefonját pötyögtetve.

- Pasi? – Már a kocsiban ültünk visszafelé tartva a fesztiválra, mikor megszólalt hosszas hallgatás után.

- Dehogy, úgy nézek ki, mint akinek van barátja?

- Pont úgy nézel ki.

- Ez most szarkazmus volt? – Felemelte egyik szemöldökét, de szemeit csak pár pillanatig láthattam, ugyanis újra rájuk kanyarította fekete szemüvegét, amit a nyakába akasztott egy kis ideig.

- Nem – vonta meg a vállát.

- Nincs barátom. Csak apa volt. 

- Heh, milyen gáz.

- HÉJ. – puffogva meglöktem a kezét amitől elkuncogta magát. Az ilyen helyzetek miatt élveztem vele együtt dolgozni, hisz a kívülállóknak teljesen úgy tűnt baráti viszonyban vagyunk, még akkor is ha erről szó se volt, alig tudtunk egymásról valamit, csak annyit amennyit megosztottunk egymással részeges esténk során, ami elég fikarcnyi, mivel én már a felére sem emlékszem annak amit elmondott. Gondolkoztam azon, hogy megkérdezem valamikor, de eléggé megalázó lett volna megemlíteni neki, ezért mindketten úgy tettünk mintha mi se történt volna, ami számomra csak tökéletes.

  A fesztiválon mindenki tombolt változatlanul, úgy nézett ki mintha ki sem mozdultunk volna tegnap óta, a helyzet ugyanolyan maradt, csak az emberek tűntek másnak. Valahogy nem tudtam megjegyezni kik vannak errefelé, annyira változatos a társaság. Összeszűkült szemekkel néztem végig rajtuk hátha megpillantom barátnőmet, de nem vettem észre sehol sem. Mivel egész nap ki volt kapcsolva a telefonom semmit se beszéltünk, felvenni később meg gondolom nem tudta, mivel készült az 1D koncertre, vagy a „fürtös” kívánságait teljesítette. Hála az égnek Tim nem annyira finnyás fajta, ezért ritkán kellett ugráljak össze-vissza, kivéve mikor megérkeztünk a VIP szekcióba a tetőnél, ahonnan figyelhettük a koncerteket. Akkor aztán elkezdődött a parancsolgatás, nekem úgy tűnt percenként kellett felálljak hozni neki vizet, sört, édességet, vagy egyéb dolgot. Néha röhögve fényképezte ahogy szerencsétlenül vittem neki két kezemben a kosár kaját amit megrendelt, sőt, az egyiket fel is rakta Instagramra azzal a felirattal, hogy „ milyen szépen kiszolgálják az embert itt Lollanál, köszi Chicago az erőfeszítésért, egyesek igazán kitesznek magukért haha”. Puffogva dobtam le mellé az ételt, reménykedtem hátha befejeződött, de nem…

- Hozz már egy törölközőt kérlek. Vizeset. Jéggel.

- Mi? Azt hogy?

- Beletekered a törölközőbe a jeget – magyarázta, én pedig sóhajtva letöröltem az izzadtságot a homlokomról, majd bólintottam.

  Amint kiértem az emberek közé, rögtön felkötöttem a felsőmet, így láthatóvá vált a hasam egy tetoválásommal együtt. Elindultam társaim között köszönve párnak mikor a messzeségben felismertem a barátnőmet négy fiúval, és másik három személlyel tőlünk. Vigyorogva kezdtem rohanni oda, nekimenve Ellenek, majdnem halálra szorítottam ölelésemmel. Miután rájött ki akarja megölni szeretetével, ő is viszonozta köszönésemet egy öleléssel.

- Bwahahaa azt hittem meghalook. Olyan meleg van itt, mégis hogy bírjátok így? Szent szar. – Újra megtöröltem a homlokomat mikor rájöttem, hogy kik vesznek körül. – Ooh~. Hello! Rochelle vagyok!

- Te is ide vagy beosztva? – kérdezte vigyorogva Niall, a szívem majd kiugrott a helyéből, ez a csávó még helyesebb élőben.

- Jaj nem, én Avicii-nél vagyok. Elküldött valamiért, és itt lyukadtam ki.

- Szereted?

- Jaj persze, kedvenc DJ-m már évek óta, amikor megjelent rögtön megvettem a CD-jét! – gondolom említenem se kell mennyire megfeledkeztem a jeges törölközőkről…